Textilbe álmodott varázslatos világba érkeztél !

Kreatívkodásaimat szeretném ezen blogon keresztül megosztani veletek!
Lesz szó varrásról, hímzésről, sütésről, főzésről, kis családomról és túraötletekről, programokról egyaránt....




Saját fotó
Boldog feleség, kétgyermekes anyuka s nem mellesleg régésztechnikus vagyok... Szívesen készítek számodra egyedi, kreatív kézműves ajándékot, babát, tündért, állatfigurát vagy lakásdekorációt!

2013. március 6.

Megnyitott az Iseum Savariense - programajánló

Többen tudjátok rólam, hogy a Savaria Múzeum régésztechnikusaként dolgozom, amikor nem varrok vagy sütök, vagy fotózok...
Szívügyem volt az Iseum, amit 1995-ben pillantottam meg először, és akkor még nem is sejtettem, hogy valaha közöm lesz hozzá, pedig!

Szóval úgy hozta az élet, hogy kollégáimmal éveken keresztül ástuk és értelmezni, majd rekonstruálni próbáltuk az egykor Savariában álló egyiptomi istennő, Isis templomát és annak szentélykörzetét. 
A tegnap megnyílt kiállítás végre be is mutatja a nagyközönségnek az itt talált leleteket.
Nézzetek körül az Iseumban és látogassatok el ide, hiszen Európában egyedülálló római emléket találtok majd itt, aminek segítségével kicsit közelebb hozzuk a múltat a ma emberéhez!

 Az eredeti márványfaragványok a homlokzatról


 Az Iseum igazgatónője, Csapláros Andrea és a feltárások vezetője, Sosztarits Ottó.

 Íbisz madár
 Egy eredeti korinthoszi oszlopfő
 Savaria egykori területén talált(am) sarus lábfej, amely mécsesként volt használatban




 Isis szertartás
 Ápis bika



...és amire talán a legbüszkébb vagyok!


"A szentély udvarán álló oltáralapozás mellől újabb betűtöredékek kerültek elő, amelyek szerencsés módon illeszkedtek a szentélyfelirat második sorához, és Balogh Beáta régésztechnikus bravúros puzzle-jának köszönhetően további öt betű töredékeinek beillesztésével lehetővé tették a felirat első három sorának rekonstrukcióját. 2002 nyarán Alföldy Géza heidelbergi professzor is bekapcsolódott a szentély kutatási programjába. Az újabb leletek alapján igazi epigráfiai csemegévé avanzsált főfeliratra készített olvasati javaslatot, ... :

[Isidi Aug(ustae)] sac(rum) / [aedem ca]rie / [confect(am)

restitue]r(unt) / [cultores?] " Ókor 2003.4.52. (S.O.) — a képen:

Várnainé Balogh Beáta és Balázs Péter


Szertartás bemutatása 

4 megjegyzés:

  1. Kedves Bea (Bebi) !
    Nagyon gratulálok ! Büszke lehetsz sikereidre az Iseumban és a Bloggerina versenyen elért eredményedre!! Puszi: Mariann

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  3. Hogy én mennyire irigyellek :-)
    Mindig is régész szerettem volna lenni. Hogy miért nem lettem, nem is tudom. Építész lettem, csak pár betű különbség - archeológ - architekt. Nem bántam meg soha, de a szívem a régészeté maradt.
    Büszke lehetsz magadra, ahogy elnézem az élet minden terén.

    VálaszTörlés
  4. Valóban izgalmas munkád lehet! Beatus vagy; szerencsés, elégedett, mert azt csinálhatod, amit szeretsz! (Mert hogy szereted, az látszik!)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...